Amikor Egyedul Vagyok

Ismeritek azt a szituációt, amikor együtt vagytok valakivel, elvileg kapcsolatban, szerelemben, de mégis az az érzés merül fel újra és újra, mintha egyedül lennétek? Én is átéltem ezt és nagyon rosszul éreztem magam abban a helyzetben. Hogyan lehet ezt megélni, túlélni? Nem könnyű, de lehetséges!

Amikor Egyedul Vagyok

Download Zip: https://www.google.com/url?q=https%3A%2F%2Ftinourl.com%2F2udkaz&sa=D&sntz=1&usg=AOvVaw3PR6EssJvJefNW5wFDvkSY

Alapvetően hiszek abban, hogy egy párkapcsolat úgy működik jól, ha a felek időről időre szerveznek külön programokat is, esetleg külön is alszanak (és itt most határozottan nem a megcsalásra gondolok), vagyis megadják azt az örömet, hogy időnként újra felfedezzék egymást, rácsodálkozzanak egymásra. Nem vagyok annak a híve, hogy minden percet együtt töltsünk, de amikor azt éreztem, hogy magányos vagyok a kapcsolatomban, az nagyon rossz volt.

Azon gondolkodtam a minap, hogy vajon hányan élik úgy a mindennapjaikat, hogy magányosak, pedig nincsenek egyedül? Én jelenleg ugyan egyedül vagyok, de nem vagyok magányos, viszont voltam már olyan helyzetben, amikor úgy éreztem magányosnak magam, hogy közben nem voltam egyedül. És akkor jöttem rá arra, micsoda különbség van a kettő között. Magányosnak lenni iszonyatos, gyilkos, fájdalmas érzés, míg egyedül lenni izgalmas, élményekkel teli időszak lehet, amikor van időm magamra, fejlődni, kipróbálni új dolgokat.

A valakihez való tartozás érzése a párkapcsolatban és a szexuális együttlétekben élhető meg a legintenzívebben. Hiszen amikor érintjük és öleljük egymást, akkor testileg is lelkileg is összefonódunk. Biztonságban érezzük magunkat, és jó esetben az érzelmi szükségleteink is ki vannak elégítve. Ezen túl a másiktól kapott gesztusok és ajándékok is olyan üzenettel bírnak számunkra, hogy fontosak, értékesek és szerethetőek vagyunk.

Ilyenkor tulajdonképpen egy boldogabb időszakra készülünk. Kicsit olyan, mint amikor egy menyasszony sokat foglalkozik magával az esküvője előtt. Szépítkezik, sportolni jár, diétázik, hogy a nagy napon a legjobb formáját hozza, majd ünneplőbe öltözteti a szívét is.

A karácsony egy jó alkalom lehet arra is, hogy megkeressük a bennünk lakozó nőt és férfit, megismerkedjünk velük, és megajándékozzuk őket. Ezzel fel tudunk készülni arra, hogy amikor majd párt találunk, akkor nem egy önbizalom-hiányos, tétova, támaszt kereső emberként lépünk bele a kapcsolatba, hanem olyan emberként, aki tisztában van az erőforrásaival, aki ismeri és szereti magát.

Ha egyedül is vagyok, a karácsony ott és akkor az enyém, olyanná válik, amilyenné teszem. Mert van egy nagyon fontos eszközöm: a döntés. Eldönthetem, hogy sajnálat helyett szeretem magam, és széppé varázsolom az ünnep óráit.

Ez az a mondat, ami nem segít egy olyan emberen, aki régóta egyedül van és minden vágya egy működő párkapcsolat. Én abszolút értem a mondanivalóját, tudom, hogy amíg tele vagyok hiánnyal és lelki sérülésekkel, addig nagy eséllyel olyan személyt fogok bevonzani az életembe, aki erre rezonál. Tehát valószínűleg arról fog szólni a párkapcsolat, hogy egymás és saját sebeinket nyalogatjuk és nem arról a nagybetűs szerelemről, ahol mindketten már egyedül is tökéletesen jól elvagyunk, de azért mégis jobb együtt, mint egyedül.

Arra vagyok igazán kíváncsi, mikor jutunk el addig, hogy nem akarjuk meghatározni, címkézni, előírni, mi a jó, mi a helyes és mi a követendő példa? Mikor jön el, hogy elfogadjuk nem vagyunk egyformák, nem azonosak a vágyaink.

Tetszett a cikk. Nagyon. Nem szoktam az idézett cikkhez hasonlót olvasni. Egyedül vagyok, de meggyőződésem, hogy bennem van a hiba. Csak még azt nem találtam meg, hogy mi. Azért nagyon tanulságosnak találtam ?

Miközben ezen gondolkodom, valaki súg belülről. Azt hallom meg, hogy azért élek meg helyzeteket egyedül, azért vannak olyan események, amiket magamnak kell megoldanom, mert ezekben a helyzetekben tudom észrevenni, hogy milyen is vagyok. Ez nehéz! Nehéz nem a másik tükrében látni magam, nem egy csoport reflexiójában élni meg, milyen is vagyok, nem mások véleményében értelmezni, találkozni magammal. Csak a saját felépített, megélt, magamévá tett élet és lélek jelenik meg ekkor. Ez a találkozás pedig nehéz és félelmetes: csak magamban lenni, csak magammal lenni iszonytató és magányos. Itt csak én vagyok. Nincs dicséret vagy támogatás. Nincsenek szavak, nincsenek hangok, csak én vagyok és a bennem élni akaró Élet.

Szerintem sok zenész alapvetően introvertált, nem véletlenül kezdenek el zenélni, az ember magának játszik, abban éli ki magát. Ha egyedül vagyok a színpadon, akkor bezárok, beleburkolózom a dalszövegbe. Az, hogy emberek vannak körülöttem, nem feltétlenül azt jelenti, hogy én a saját extrovertáltságomat szeretném megmutatni.

Másrészt, jó, hogy ott vannak. Szeretem annak a romantikus esetlenségét, hogy egyedül vagyok a színpadon. Magamra hagyatkozhatok, de sok minden történhet. Nem is szoktam setlistet írni: ha valaki bekiabál, vagy odajön egy fröccsel és kér egy számot, akkor eljátszom. Tetszik ez a freestyle jelleg. Teljesen más energiákat élek meg viszont, ha a zenekarral vagyok a színpadon. A hét ember együtt mozog, minden lépés ki van találva. Kifelé többet kell mutatnom, színpadi dominanciát gyakorolnom, végül is egy show-ról van szó.

Sok-sok ismerősöm, barátom ünnepel úgy, hogy titkon valami vagy valaki más társaságára ra vágyik. Boldog és örömteli ünnepe lesz így is, hisz a Karácsony az mégis csak Karácsony, de amikor senki sem látja, megnézegeti a telefonját, vajon eszébe jut-e azoknak, akik neki a fejében járnak, és talán egy-két könnycsepp is legördül az arcán, amikor nagyon "egyedül" érzi magát.

Pszichológus vagyok, apa és business coach. A középsővel kapcsolatban ezt a blogot olvasva szerintem egész sok kiderül. Ha viszont az előbbi vagy az utóbbi is érdekel, akkor látogass el a szakmai oldalamra.

"Hét éve egyedül élek. Nem azt mondom, hogy szeretem ezt, de a nagy szerelem, amire vágyom, elkerül. Szoktam randizni, próbálkozom, de egyelőre egyedül vagyok. A kalandokból harmincéves koromra kinőttem, vagy szerelmes vagyok, vagy nem. Az élet túl rövid ahhoz, hogy húzzuk egymás idejét. Pár nap alatt kiderül, mennyire vagyunk egy hullámhosszon. Ha túl nagy gondolkodás- és értékrendbeli különbségek vannak, bele sem kezdek. Ezekből hónapok alatt lyukak lesznek, évek alatt pedig már szakadék. A barátaimmal is hasonló az értékrendünk, megértik, hogy mit miért csinálok, hogyan tudnak segíteni. Az édesanyám és az édesapám olyan csodálatos pár. Tőlük tanultam, hogy küzdjek, ne adjam fel az álmaimat. Nem az a cél, hogy egyedül maradjak, de ezt most félretettem. Nem vagyok magányos, van családom, barátaim. Ha készen állok, akkor úgyis betoppan. Addig is csinosítgatom az otthonom, tervezem, hogy milyen könyveket olvassak, sorozatokat nézzek. Azt lehet egyedül is" - mondta.

Akkor tudok egyre közelebb kerülni Önmagamhoz, amikor megértem, hogy vigyáznom kell a másik emberre. Amikor megértem, hogy nemcsak egyedül vagyok a világban, és szeretettel tudok fordulni mások felé. Amikor még gondolatban sem bántom magamat, és a cselekedeteimmel igyekszem nem bántani másokat.

Akkor tudok egyre közelebb kerülni Önmagamhoz, amikor tisztában vagyok a saját értékeimmel, azzal, hogy mit tudok adni a Világnak, és ez pontosan elég ahhoz, hogy átadjam magam az Életnek. Ebben a pillanatban megjelenik az Öröm.

Akkor tudok egyre közelebb kerülni Önmagamhoz, amikor már kellő tapasztalatot gyűjtöttem élethelyzetekről. Amikor elkezdem látni az emberi kapcsolatok Értékét. Amikor tisztában vagyok azzal, hogy nem dobhatok ki embereket az életemből, mert éppen negatív érzéseket váltanak ki belőlem. Amikor elég bölcs lettem ahhoz, hogy tudjam: amíg valaki hatással van rám, még ha az nem is éppen kellemes számomra, azzal az emberrel dolgom van. Csak azzal nincsen dolgom, aki semmit nem mozdít meg bennem. Mindig megakarunk szabadulni a rossz érzéseinktől, mert nem akarunk szembenézni a fájdalmainkkal. Pedig pontosan ezekben a kapcsolatokban is benne kellene maradni. Azért, hogy megtanuljam szeretni önmagam.

Akkor tudok egyre közelebb kerülni Önmagamhoz, amikor elkezdem meghallgatni a másik embert is. Amikor nemcsak elfogadom a másik véleményét, de el is gondolkodom róla. Még akkor is, ha az én világképembe nem fér bele.

Akkor tudok egyre közelebb kerülni Önmagamhoz, amikor teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a múlt milyen hatással van rám. Amikor szeretettel elkezdem felfejteni az őseim történeteit, melyeket a szeretet nevében tudattalanul magamra vállaltam. Amikor tudom azt, hogy minden cselekedetemnek, gondolatomnak következménye van. Akkor tudom a pillanatot élni.

Akkor tudok egyre közelebb kerülni Önmagamhoz, amikor megengedem magamnak az érzéseket. Bátorság kell ahhoz, hogy kinyisd a Szívedet. Mert a Szeretet veszélyes. Ezért teljesedik be annyira kevés Igazi, nagy Találkozás. Ezért veszélyes a Szerelem.

A játék úgy működik, hogy mindig a játékosok számához és a legmagasabb szintű játékos szintjéhez igazítja a nehézséget. Ha behívunk valakit magunk mellé, nem lesz könnyebb legyűrni egy-egy küldetést, mert az ellenfelek egyrészt többen támadnak, másrészt erősebbek és szívósabbak lesznek. Ennek megfelelően minden teljesíthető magányosan is (bár a Times Square-s küldetésnél, amiben egy Elite szintű mesterlövész egymás után legalább tizenötször szedett le egy lövésből, kicsit megkérdőjeleztem mind ezt, mind a mindenható létezését), és minden úgy van kitalálva, hogy akinek nincsenek bevethető barátai, ne szenvedjen hátrányt. Kicsit óvatosabbnak kell lenni, okosabban mozogni, mert az ellenfelek meglepően hatékonyan taktikáznak, de semmi nem teljesíthetetlen. A fő küldetések jelentik a legnagyobb kihívást, a mellékküldetésekkel nem volt különösebb problémám (a Bountykat, amikor három Elite ellenfelet és csicskásaikat kell elintézni leszámítva, de ez inkább önhibámból alakult így), az encountereket pedig bárki kisujjból kirázza. 041b061a72